2018. július 16-án elkezdték a már régen várt kettős minikörfogalom építését Szentesen a Kossuth utca és a József Attila utca, illetve a Horváth Mihály utca kereszteződésénél.
 

A munkálatok a tervek szerint három hónapot vesznek majd igénybe, szükség esetén terelik a forgalmat. A körforgalom már évek óta a kérdés volt a városban, hiszen az átmenő biciklis-gyalogos útvonal illetve a fokozott autós forgalom nagy veszélyt jelent, a közlekedés néha kaotikus formát ölt. Egyszerűbb megoldást jelent a kereszteződéseknél a körforgalom alkalmazása.
De miért is ennyire hasznos egy körfogalom kialakítása, és honnan is ered a közlekedés egyik legegyedibb megoldása?

Magyarországon közel 500 körfogalom található, ezek közül 16 körfogalom párhuzamos közlekedésű úton biztosítja a balesetmentes továbbhaladást. Az első csomópontokat még a XX. század elején alakították ki Angliában, ahol körfogalom szerű kialakítás biztosította a biztonságos továbbhaladást a kor járműveinek. Hazánkban először Nyírbátorban alakítottak ki hasonló közlekedési feltételeket. Ezek a körforgalmak még nem hasonlítottak a mai modern körforgalmakhoz. A közlekedés növekedésével és fejlődésével a körülmények megkövetelték, illetve a párhuzamos közlekedésre alkalmas utak terjedésével egyre több körfogalmat alakítottak ki Európa szerte.

Spirális körforgalmi kialakítás

Turbó körfogalom


Az első modern körforgalom a 60-as évek közepén épült meg Angliában, majd a következő évtizedben elterjedtek Franciaországban és Németországban is. Hazánkban az első modern értelemben vett körforgalmat 1990-ben építették meg. A körforgalmak esetében beszélhetünk turbó illetve spirális körforgalmi kialakításról, valamint fényjelző készülékkel ellátott körforgalmi utakról, amelyből az egyetlen ilyen kialakítás Győrött található.

A turbó és spirális körforgalmak sajátossága, hogy több sávon zajlik a közlekedés, viszont a körforgalomban már nem lehetséges sávváltoztatás. A körforgalomba hajtásnak megfelelő sávban és irányban kell továbbhaladnunk, még a behajtás előtt meg kell bizonyosodnunk arról, hogy jó sávban vagyunk-e.

Bármilyen típusú kialakításról is van szó, a körfogalom sajátosságai közé tartozik, hogy tábla jelzi a körforgalmat, nincsenek üzemeltetési költségei, egyenletes járműhaladást biztosít a közlekedés számára, illetve a biciklis és a gyalogos forgalom is a körforgalomba haladás nélkül kelhetnek át biztonságosan.

A körforgalom számos esztétikai lehetőséget is biztosít, hiszen a körkörös kialakítás felszíne a legkreatívabb módon használhatóak ki. Íme néhány kialakítás határon belül és túl.

Budapest

Szentes

Kazincbarcika

Párizs

Stuttgart

Swindon