A közlekedés talán a világon a leguniverzálisabb nyelvezet az egész világon, hiszen gondoljunk csak a közlekedési táblákra. A stop mindenhol stop. 

Az utazásnak és a közlekedésnek a mai világban tényleg elengedhetetlen létjogosultsága van. Egy amerikai tanulmány 240 államokbeli város bevonásával vizsgálta meg azt, hogy vajon a dugóban ülés és a közlekedésre szánt idő mennyi időt emészt fel valójában, és mennyi pénzt veszítünk ezzel. A legtöbb ráfordítást egy los angelesi utazónak kell megtennie, évente körülbelül 2400 dollárt és körülbelül 90 órát igényel minden évben. Egy átlagos ember -amellett hogy 2 évet tölt csak azzal, hogy reklámokat bámul a tévében – megközelítőleg 4 évet és 3 hónapot tölt közlekedéssel, dugóban üléssel, vagy épp a piros lámpánál. Ez elég idő arra, hogy elrepüljünk a Holdra, és természetesen vissza. Ebbe persze még nem számoltuk bele a rémesen hosszú buszos utazásokat Görögországba.
Fontos, ha nem vezetőként, hanem utasként vagy potyautasként ülünk a személygépjárműben, hasznosan és kellemesen töltsük el az 4 évet. Legyen az olvasás, tanulás, vagy épp zenehallgatás. Ha hosszú útra készülünk, mindenképp kell egy CD vagy egy pendrive, ami a megfelelő aláfestést szolgálja számunkra a kalandunk során. Íme hát néhány zene és klipp, amelyek az utazásban és a közlekedésben az órákat percekké fogják varázsolni.

REM – Everybody hurts

Tipikus zene, amit szinte senkinek sem kell bemutatni. A közlekedési dugó és a lassított felvételek egészen megváltoztatták az autózásról alkotott képünket, és a dugóban töltött időnket, hiszen futásnál is jó, ha van aláfestő nótánk. A dal 1992 óta része az életünknek, egy brit kutatás szerint a részvevők megszavazták minden idők legdepresszív és legszomorúbb dalának. 10-ből 7 nő sír ezen a dalon. Az Everbody hurts az amerikai Billboard 100-as lista 29. helyén nyitott. A dal egyébként számos filmest is megihletett, például a Maffiózók 45. részének címe azonos a zeneszám címével.

The Cardigans – My favourite game
 

Igen, a Lovefool-on kívül is vannak, vannak jó számaik.

A svédek biztos, hogy tudnak valamit, erre nagyon sok zenei bizonyítékunk van – Abba, Ace of Base, az Euróvíziós Dalfesztivál elmúlt 8 évének svéd indulói – a The Cardigans egy újabb erre. A dal érdekessége, hogy két klipp is készült hozzá, más-más szemszögből. Tartalmát tekintve Nina Persson a karján egy hatalmas felfestett tetoválással féktelen ámokfutásba kezd a sztrádán, pedig szimplán csak vezet, egy kővel a gázpedálon. A dal 1998-as és az úton egy kátyú sincs.

Klip 1.

Klip 2.

Kylie Minogue – Red Blooded Woman

2003-ban remek popdalok születtek, mint például ez a poros és elfeledett darab Kylie Minogue-tól, aki közlekedési dugót okoz az autópályán. A klipp rendezője Jake Nava, aki korábban Kelisnek és Beyoncé-nak is dobott pár videót. A dal zömében jó kritikákat kapott, az egyikben úgy fogalmaztak, hogy „a dal Justin Timberlake Cry me a River című dalának unokatestvére”. Kylie egy meglepően tiszta kamion oldalán, majd benne fakad dalra, közben van arra is ideje, hogy az egyik autóból elcsenjen egy vörös ruhát, amiben tovább folytatja útját a dugóban.

Madonna – Hung up

Mikor Madonna a fejébe vette, hogy hozzányúl egy Abba klasszikus alapdallamaihoz, mindenki csak fogta a fejét, hogy jajj. Majd ő rántott egyet a vállán és összehozta minden idők – én imádom – dance albumát 2005-ben, ami jóformán csak egy dal a korongon, hiszen az egyik zene vége a másik eleje. A lemez nyitódala a Hung up, ahol jól hallható órakattogás jelzi, hogy telik az a rohadt idő, de miért ilyen lassan? A próbateremben való tánc után fogja magát és Londonban fog egy taxit, majd elmegy bulizni a meglepően jól táncoló haverjaival, akik közül az egyik a már itt is csodálatos és Nike promóarc Sofia Boutella. A twister után összemelegednek és nyomják estig a bulit. Annyira jól táncoltak, hogy Ausztráliában, Brazíliában, Angliában, Magyarországon, de még a Billboard Dance Chart-ján is első helyet hozott számukra és egy dalból hirtelen kettő lett. Köszönjük Benny és Björn. 

Limp Bizkit – Rollin'

A 2000-es évek nyertesei, akik közel 30 millió lemezt adtak el világszerte. Erős kezdés. Fred Durst annyi szeret közlekedni, hogy a 2001-es The Fast and the Furious franchise első részének is odaadták betétdalnak. A Rollin' szerzemény Angliában megkaparintotta az első helyet, de máshol is szépen teljesített. A zenekar 1990-ben alakult meg, a Hot dog című dalukban pedig 65-ször hangzik el a F… szó. A zenekar még ma is aktív, és oldaluk szerint hamarosan új lemezzel ajándékozzák meg a rajongókat.

Mark Ronson – Bike song

Mark Ronson 2007-ben írta be magát a zeneiparba Version című albumával, ahol Robbie Williams, Adele és Amy Winehouse is közreműködött. Az album túlzás nélkül hatalmas siker lett, és az egyik legmenőbb zenei producerré és dalszerzővé vált. 2010-ben a Business INTL-lel közösen dobták ki a Bike song című dalukat, ahol Mark nagyon beüthette a fejét, mert valamiért biciklin tekerve, csengőzve, szőkére festett hajjal cangázik a lakótelepen. Közben persze egy történet közepébe csöppenünk, ahol egy kis narancs biciklit is megmentenek a lelkes zenészek. A dal nem ért el kiemelkedő helyezéseket, azt elosztjuk az Uptown Funk-ért járó elismerésekkel.

Amennyiben tetszett az összeállítás, dobj egy lájkot a zenékre, és rám is.