Általánosan két vélekedés van a köztudatban a nőkről, az egyik az, hogy nőket nem vesznek be a pókerbe. A másik az, hogy a nők nem tudnak vezetni.


A negatív előítélet a nőkkel szemben a közlekedésben és a társadalomban is egyfajta irányadó elv, sztenderd, valahogy akárhogy is szeretnénk tenni ellene, semmi sem változik. Vagy legalábbis nagyon kevés minden és nagyon lassan. Hogy erre választ kapjunk, nagyon sok kérdést kell górcső alá vennünk, honnan is ez a fene nagy negatív jel a nők előtt. A társadalmi elfogadottság, patriarchizmus, szőke nős viccek vagy szimplán csak az emberi hozzáállás miatt áll fent ez?
2018 egy remek év a nők számára, hiszen Szaúd-Arábiában történelmi ponthoz érkezett el az ország, elsőként kaphatta meg egy NŐ a vezetői engedélyét. A világon egyedül Szaúd-Arábiában van tiltás arra vonatkozóan, hogy nők egyszerűen nem vezethetnek. A tiltás feloldása 2018. június 24-én esedékes Szaúd- Arábiában. A szaúdi hölgy június 4-én vehette át jogosítványát. Ez is egy újabb történelmi pont a történelemben, de nem az első. Nézzük is meg, hogy is néz ki a kronológia a nők közlekedési történelmében?
 

Minnie Palmer 

Minnie Palmer, színésznő 1860-ban született Philadephiában. Ő volt az első amerikai színésznő, aki a tengeren innen is kedvező fogadtatásban részesült Angliában. Nemcsak filmekben, de a színpadon is remekelt, egyik híres filmje a „My Sweetheart”. 8 éves korában a szüleivel elköltöztek Európába, Bécsbe, ahol előbb nyelvet, majd később zenét kezdett el tanulni. Az első debütálását 11 évesen tette meg.

Minnie Palmer 

Minnie Palmer volt szintén az első híresség, akinek a magánélete is foglalkoztatta a közvéleményt, népszerűségnek örvendett. John Rogers, a színésznő férje és egyben menedzsere híres volt agresszív kitöréseiről. Egyik alkalommal egy késsel támadt a színésznőre, kis híján megölte. Szerencsére kisebb sérülésekkel megúszta az esetet az arcán és a karján. 1897-ben ő volt az első nő, aki Angliában nőként autót vezethetett, illetve saját gépjárművel rendelkezett, egy francia gyártású Rougemont autóval. Minnie Palmer 1936-ban hunyt el.

Raymonde de Laroche

Elisa Deroche 1882-ben született Párizsban, édesapja vízvezeték-szerelőként dolgozott. A fiatal Deroche színésznőként kezdett el dolgozni, és felvette a Raymonde de Laroche nevet. A járművek iránti szeretete már korán megmutatkozott, hiszen neme és kora ellenére érdeklődött a motorkerékpárok és a gépjárművek iránt.

Raymonde de Laroche


1910-ben ő volt az első nő, aki valaha pilóta engedélyt és jogosítványt kapott. Még ugyanebben az évben egy, Szentpéterváron tartott repülőbemutatón Raymonde de Laroche bárónőként utaltak rá, és mutatták be a közönségnek. Könnyed, pontos és hűvös vezetési stílusa lenyűgözte a nézőket. II Miklós cár személyesen gratulált neki. Az első világháború alatt a hadseregben szolgált, mint sofőr. 1919-ben halt meg egy gyakorlati repülés következtében, amikor az lezuhant Franciaországban. Raymonde de Laroche 36 éves volt.

Luella Bates

Luella Bates volt minden idők első női kaminosofőrje,1897-ben született Wisconsinban. 1920-ban az egyik amerikai lap címlapot közölt Luella Bates-ről, a cikk nyitómondata: Legyetek óvatosak, és kétszer gondoljátok meg, hogy mit mondotok a kamionsofőrökről, ezután!”
„Nem minden kamionsofőr igaz, hogy nagydarab és szegényes szókinccsel rendelkeznek.” Bates karrierje szokatlanul fogalmazva az I. világháborúval indult, ahol azon 150 nő egyike lett, akit a clintonville-i autógyár vett fel.

Luella Bates és a Four Wheels Drive autógyár B Modellje

A világháború során komoly gondot okozott, hogy minden mozgósítható felnőtt férfit hadba vontak. A Four Wheels Drive autógyárnál – ahova szerződtették Bates-t – is úgy orvosolták a fennálló problémát, hogy szokatlan módon nőket vettek fel a megüresedett helyekre. Megmutatták neki a gyártási folyamatokat, betanították őket, és nem csak nehéz fizikai munkát végeztek, vezettek, de egy autó mechanikai működését is egy idő után átlátták. A háború után a hazafi férfiak visszatértek a hadszíntérről, újra elkezdtek dolgozni, így a dolgozó nők elvesztették munkájukat. Nem így Luella Bates, aki szintén címlapokra került, hiszen eltántoríthatlan magatartásával a Four Wheels Drive autógyárnál sikerült megtartania a munkáját. „Szeretem ezt az üzletet, és elvárom, hogy maradhassak.” -Bates így összegezte a történteket. Luella Bates bebizonyította, hogy a kamion vezetés, mint munka nem csak férfiaknak való, és nem csak ők képesek rá.

Valentina Tereshkova

Híres alakja a világtörténelemnek, igazi úttörő az 1937-ben született asztornauta, aki elsőként lépett nőként az űrhajó, majd a világűr „felszínére”. Érdekesség, hogy korábban ruhagyári munkásként kereste kenyerét Tereshkova, akit 400 jelentkező közül választottak ki a Vosztok 6 űrhajórára. A Földet 48-szor kerülte meg, majd három nap után sikeresen hazatért. Közel 2 millió kilométert tett meg ezen az úton. Tereshkova ekkor még csak 26 éves volt, ezzel ő lett a legfiatalabb is, illetve az első civil, aki valaha is a világűrben járt. 2013-ban egy interjúban elismerte, hogy ha lehetőség adódik rá, szívesen jelentkezik egy nem retúr útra a Marsra. „Készen állok arra, hogy elrepüljek, anélkül hogy visszatérnék.”

Valentina Tereshkova


Érezte, mekkora súlya is van annak, hogy nőként egy nagy horderejű dolgot vitt véghez. Karrierje során mindig is hangot adott nézeteinek, és a női jogok harcosává lépett elő.
"A madár sem tud csak egy szárnnyal repülni. Az emberi űrhajótechnika- és technológia egyszerűen nem fejlődhet a nők aktív részvétele és beleszólása nélkül."
Tereshkova napjainkban 81 éves, feltehetően nem a természetnek köszönheti külsejét, viszont legendás alakjává vált a történelemnek. Nikolai Kamanin, asztronauta tréner nem egyszerűséggel két szóval illette: Gagarin szoknyában. 

Ha van jogosítványod, és jól vezetsz, dobj egy lájkot!