A pénz nagy úr még ha azt is érezzük néha, nincsen sok belőle. Amikor már több pénzt költünk kaja és ékszer helyett luxusközlekedési-eszközökre, akkor bátran kijelenthetjük, hogy végre megcsináltuk!

Rengeteg opció létezik arra, hogy az utazásunkat a lehető legkényelmesebbé tegyük, ha már Sydney-ből Londonba tart az utunk. Vagy akár Szentestől a Balatonig. Autók esetén lehet szó Aston Martinról vagy akár BMW-ről, utóbbit már napi 60 euróért is kibérelhetjük, hogy leróhassuk fárasztó utunkat a célállomásig.
Az egyik legnagyobb személyi magánrepülőgépeket gyártó cég a Gulfstream, amit 1958-ban alapítottak Savannah-ban, az Egyesült Államokban. Mára több, mint 30 államigazgatási szervezet használja a 200 Gulfstream Aerospace által gyártott repülőgépeket. Érdekesség, és jól szemlélteti, hogy a személyi szállítás még mindig mekkora üzletágnak számít, egy átlagos, az iparágban dolgozó alkalmazott közel 80 000 dollárt visz haza évente, azaz havonta több mint egy millió forinttal lesz gazdagabb.

Luxus repülőgépek

A már említett Gulfstream Aerospace mellett a Bombardier és a Embrear cégek a legnagyobb személyszállító repülőgépek gyártó, akik technológia, kivitelezés és a luxus szintjének új magaslatát mutatják meg. A Bombardier egy kanadai járműgyártó cég, két éve közel 16 millió amerikai dollárnak megfelelő összeget termeltek világszerte. A cégnek Magyarországon is vannak érdekeltségei Mátranovákon, ahol 2005-ben vásárolta fel a település acél szerkezeteket gyártó helyét. Jelenleg forgóváz kereteket készít személyszállító vonatokhoz, mozdonyokhoz és metrókhoz. (Mátranovák Észak-Magyarországon, Nógrád megyében fekszik, teljes népessége pedig megközelítőleg 1600 fő.) A Bombardier 28 országban 60 gyárral dolgozik, a napokban adták át bautzeni gyárukban az új végösszeszerelő-csarnokukat, ami 8 millió euróból épült meg.

A cég nemrég dobta piacra, a két új típusú repülőgépét, a Global 5500 és a Global 6600 légijárműveket, amelyek promójából is jól kivehető, hogy feltett lábbal tudom a 4K-s tévét bámulni. Emellett a repülési navigációja és radarkészüléke is egyedi, a Global 5500 közel 5700 mérföld, a Global 6600 pedig 6500 mérföldre megtételére képes. Modernebb lengéscsillapítókkal és új generációs szárnyakkal van ellátva a jármű, amelyek közül ha választunk – a listaár szerint – a Global 5500 típusért 46 millió dollárt kell fizetnünk, a Global 6600 pedig 56 millió dollárt kóstál. Bombardier-re esküszik Beyoncé és Jay-Z is, akik 40 millió dollárért vásároltak egy, a cég által gyártott légijárművet, emellett Oprah Winfrey, Celine Dion és Bill Gates is erősítik az elégedett vásárlók táborát.

Celine Dion, énekesnő és a  Bombardier BD 700 Global Express XRS

A korábban említett Embrear egy brazil érdekeltségű járműgyártó cég, munkaerő-felhasználása szerint a negyedik helyet foglalja el az iparágban a Bombardier mögött. A brazil cég katonai és civil felhasználásra is gyárt repülőgépeket, ilyen például az Embrear ERJ 145-ös típusú gépei amelyből személyi és katonai piacra is készítettek járműveket. Közel 17 000 emberrel dolgoznak, egy remek Embrear járművet pedig akár már 32 millió dollárért is vásárolhatunk. Embrear repülőre esküszik Jackie Chan is, aki egy Legacy 450 típusú repcsivel szántja fel az eget.

Luxus hajók

Ha esetleg félünk a magasságban, tériszonyunk van, ellenben tudunk úszni, pattanjunk tengerre. No, de nem motorcsónakra vagy kajakra kell gondolnunk. Hogy utazásunkat még kényelmesebbé tegyünk, vízi közlekedésünk zavartalan legyen, tegyük azt a legmagasabb szinteken, a luxus szintjén. Kiválasztásunkat segíteni fogja, hogy kínálatból itt sincs hiány. Követhetjük például Paul Allen, a Microsoft társalapítójának példáját, aki egy Octopus nevű yachtja, ami még arra is képes, hogy egy helikopter kényelmesen leszálljon rajta.

Ne feledkezzünk meg az szaúd- arábiai Abdullah király yachtjáról sem, ami 1984-ben épült 180 millió dollárból. A hajó elrendezésének és design-jának alapja megegyezik a Titanic-kal.

De ha arra adjuk a fejünket, hogy vásárlunk magunknak is a lakótelepre vagy a kikötőnkbe egy yachtot, akkor mennyit kell áldoznunk rá, és mit kapunk a pénzünkért? Egy átlagos yacht, ami 25 csomóval képes menni, 100 méter hosszú és 50 személy elszállásolására képes, körülbelül 275 millió dollárért kaphatunk. Érdemes tehát megfontolni.

Luxus autók

Ha valóban luxusra vágyunk, elég ha GTA-ban elkötünk valami extra fukszos kocsit. Kivitelezésben segítségünkre lehet, ha körbenézünk a piacon, és megnézzük a legújabb autókat, milyen luxus is létezik valójában?

Van minden mi szem-szájnak ingere. Az igények eltérőek lehetenek, A californiai utak királya a Tesla S modell-jét, ami elektromos meghajtású jármű, 2009 óta gyártja a Tesla. 2015 óta elérhető Magyarországon is a modell, „de csak lízing konstrukcióban”. A jármű relatív „olcsó” hisz ára az 100 000 dollár alatt van. 4,4 másodperc alatt gyorsul fel 100 km/h-ra, 17 colos érintőképernyős fedélzeti egység, HD parklókamera, elektromos tető és sok-sok extra társul még a Tesla S modelljéhez. Cameron Diaz, Morgan Freeman, John Legend – csak néhány név, akik szintén birtokolnak egyet-egyet a Tesla S modelljei közül. Mr. Freeman láthatóan jól érzi magát a közel zéró emissziójú autó vezető ülésén.

Morgan Freeman és Tesla S modell

A Bentley Continental GT járműve túlzás nélkül az egyik legnépszerűbb luxusautó a piacon, 2003 óta gyártják. Az első szériát egészen 2011-ig árulták.

Bentley Continental GT-2 2018-ban

Az új széria kisebb simításokkal, töretlen népszerűséggel foglal el a luxusautók piacán előkelő helyet. Elképzelhetetlen extrákkal, tolatókamerával, fűthető üléssel, blokkolásgátlóval, kipörgésgátlóval, GPS nyomkövetéssel, guminyomásellenőrző-rendszerrel, 6 fokozatú sebességváltóval, 612 LE-vel, illetve 6000 cm3-es hengerűrtartalommal, használt autóként akár 70 millió forintért is elvihető.

Utazásra fel! Ha tetszett, dobj egy lájkot!