A Boeing bemutatta új hiperszónikus repülőgépét, ami igencsak gyors.
 

A Boeing bemutatta az legelső koncepciójukat egy olyan utasszállító repülőgépról, amely képes lenne az óceánon keresztül két órán belül az utasait Londonból New York-ba szállítani. Az ötletet az atlandati Amerikai Aeronautikai és a Asztronautikai Konferencián mutatták be. Mind vizuálisan mind technológiailag bemutatták azt a gépet, amelyet katonai és civil felhasználásra is bocsátanának. A vázlatrajzok egy olyan hatalmas légijárművet mutattak, amely készen áll versenyezni az aktuális trendekkel, és részese is lehet a jövő légiközlekedésének.

Kevin Bowcutt, a Boeing Kutató-, Fejlesztő-, és Technológiai részlegének tagja úgy fogalmazott: Van valami felbecsülhetetlen érték a sebességben.


A Boeing új fejlesztésű gépe a tervek szerint 2500 – szor lesz gyorsabb a Concorde-nál.


„Nagyon izgatottak vagyunk hogy ezt a hiperszónikus repülégépet megosszuk és összekapcsoljuk a világgal, hogy még gyorsabbak lehessük.” Fogalmazott Kevin Bowcutt.

A tényleges kivitelzésre, és hogy valóban a Földet átszelő utasszállító repülégépre még 20 – 30 évet várnunk kell. A gép a tervek szerint a legtöbb hiperszónikus gépnél nagyobb lesz, ámde mérete nem haladja meg egy Boeing 797-esét.

Látványterv a 4000 mérföldes sebességre is képes utasszállító repülőgéphez. (boeing.com)

A Boeing megelőzően az évben csatlakozott a Rolls Royce hoz és a BAE Systemshez, hogy közösen jobban foglalkozzanak a hangsebességgel és hogy invesztáljanak egy angol hiperszónikus fejlesztéssel foglalkozó cégbe Reaction Engines-be. A tervek szerint a SABRE által kivitelezett személyszállító 4 és fél óra alatt tenné meg a London Sydney távolságot. Jelenleg repülőgéppel ez az út megközelítőleg 22 óra.

A NASA is remélhetőleg felhasználja az ötletet, és hasonló technológiával kivitelezhetik az ún. szuperszónikus X- űrhajót.

Az amerikai űrhajós ügynökség nemrégiben 250 millió dolláros szerződést nyert meg lekerekített orrú hiperszónikus repülőgépek építésére, ami előtt még George Lucas és a Star Wars univerzum is meghajolna.

A 91 láb hosszú gépet várhatóan 2021-ben kezdik majd el tesztelni, addig pedig várjuk az újabb nagy fejlesztésekről szóló híreket.