Érdemes már óvodában elkezdeni a KRESZ oktatást?
Az idei év igazán kedvező a fiatalabb generációnak, hiszen sok olyan döntés és támogatás született, amely anyagilag segíti a tanulásukat, legyen az Kresz vizsga vagy nyelvvizsga. A 2017-es évben Balogh Zoltán, az Emberi Erőforrások minisztere és Novák Katalin, a Család és Ifjúságügyekért felelős államtitkára bejelentették, miszerint 2018. július 1-től, minden 20 év alatti fiatal, akik Kresz vizsgát kívánnak tenni, a vizsgázók tanfolyamának és vizsgadíjának összegét megtéríti, 25 000 forint értékhatárig.
A döntésnek erős okai is voltak, hiszen a 2016-os évben csaknem 50 000, 20 évnél fiatalabb ember próbált meg Kresz vizsgát tenni. Ezekből a próbálkozókból közel 30 000-en járnak sikerrel, minden évben. Az utólagos térítést a Magyar Államkincstár kezeli és intézi majd, amit elektronikus úton lehet majd igényelni. A folyosításhoz szükség dokumentumokat csatolni kell a kérelemhez, mint például a közlekedési alapsimeretek tanfolyamának díját illetve a sikeres kresz vizsga igazgatási és szolgáltatási díjának összegét kell hitelt érdemlően igazolni.
Általában egy Kresz tanfolyam ára 15-20 ezer forint között mozog, a vizsga díja pedig egységesen 4600 forint. A B kategóriás vezetői engedély szinte a legtöbb munkához előfeltétel, ezzel pedig növekedik az esélyük arra, hogy a későbbiekben ezt hasznosítani tudják hivatásuk területén.
Rengeteg autós iskola működik az ország egész területén, habár csökkenő tendenciát mutat ezeknek a száma. Budapesten, kutatásaim alapján körülbelül 20 autós iskola működik. De vajon érdemes-e külön iskolában megtanulni a közlekedés alapjait, vagy esetleg be is lehetne építeni az általános és a középiskolai tanulmányokba az alapvető elméleti közlekedési normákat és szabályokat? Hiszen már egész fiatal korban megtapasztaljuk a közlekedés jelenlétét, amikor alsósként első alkalommal megyünk egyedül iskolába, vagy amikor az első biciklinkkel tekerünk először a kerékpárúton. Magyarországon általában a szeptember 22-i autómentes nap kapcsán szokták az óvodások és az iskolások körében népszerűsíteni a közlekedési szabályokat, és játékos formában próbálják meg tanítani azokat.
Az autómentes napot 1998 óta tartják meg Magyarországon, és megannyi ország, mint például Németország, Anglia, Románia, Spanyolország, Brazília Japán és Kanada is részesei a mozgalomnak. Az Amerikai Egyesült Államok nem.
Az évek során szinte bevett hagyománya van a bűn és balesetmegelőzési napoknak amit a helyi polgárőrök és rendőrök tartanak az óvodások számára, több alkalommal is. Ezeken a napokon próbálják interaktív módon megtanítani a gyerekek számára a közlekedés alapvető szabályait. Erre nagy igény is van, hiszen a szülőnek is rendkívül fontos, hogy a gyermeke magabiztosan, és nem félve csatlakozzon be a későbbiekben a közlekedésben. A szoros együttműködés pedig elengedhetetlen a hivatásos szervek és az intézmények között, ezzel segítve a gyerekek okítását és oktatását.
A jogosítvány megszerzésének pedig egyik előfeltétele a sikeres elméleti és gyakorlati vizsga mellett, az elsősegély nyújtás képesítése. A Magyar Vöröskereszt zseniális megmérettetéssel próbálja meg bevonni a gyerekeket az elsősegélynyújtás rejtelmeibe. Az egyesület 1971 óta szervezi meg a versenyt. Három kategóriában zajlik, amelyből kettő az ifjabbik korosztályt célozza meg. Az Országos Elsősegélynyújtó Verseny lényege, hogy a baleseti imitátoroknak köszönhetően tényleg testközelből tapasztalhatják meg az életmentés körülményeit és eseteit. A verseny nagyon jó felhívás arra, hogy megmutassa mennyire fontos is az elsősegélynyújtás, nem csak a felnőttek körében.