Nagyon nehéz szó nélkül elmenni az elmúlt hét eseményei mellett. Tekintve, hogy a hollywood-i álomgyár néhány csontváza kiesett a szekrényből, a KFC-ben speciális esetben fej-és arcvédőt kell viselnünk és azt, hogy francia tudósok úgy néz ki megtalálták a dyslexia okát, ezzel pedig közelebb kerülve a kezeléséhez és a gyógyításához. Mindenesetre széles spektrumon mozgó információkhoz juthattunk, és eseményteljes volt eddig az ősz. A hazai eseményekről pedig még nem is ejtettünk szót részletesebben. Egy 40 éves nő példának okán a cipőjébe rejtett, több mint egy millió forintot. Mi sem természetesebb. Fésüljük hát át az említett eseményeket!

A disznó

Cannes-ban évek óta mindenki így emlegette a hollywood-i kegyvesztett producert Harvey Weinstein-t. De mit is érdemes tudnunk róla? Harvey Weinstein az egyik leggyakrabban említett név, az Oscar köszönőbeszédeinek történetében a két másik nagyágyú Steven Spielberg és Isten mellett. Az igazi áttörést a zseniális Steven Soderbergh-gel sikerült elérni Szex, hazugság, videó című filmjével. Testvérével Bob Weinstein-nal közösen alapították meg a Miramax filmstúdiót, ami több száz kasszasiker filmért felel, mint például a Ponyvaregény, az Aviátor, a New York bandái vagy a Good Will Hunting, és persze olyan kevésbé sikeresekért, mint a 2002-es Roberto Begnini főszereplésével készült Pinocchio vagy a A bűn állomásai.
2017 októberében a New York Times magazin egy cikket közölt Harvey Weinstein viselt dolgairól, miszerint az 1990-es évektől kezdődően több tucat nőt, és a filmeken dolgozó embereket zaklatott szexuálisan, befolyásával és hatalmával visszaélve. A botrány kipattanásakor sorra jelentkeztek a színésznők, munkatársak akik szintén azt állították, hogy a producer őket is zaklatta. Az egyik legzaklatottabb eset Rose McGowan színésznőhöz fűződik, aki nemi erőszakkal vádolta Weinstein-t. Az eset 1997-ben történt, és az "incidenssel" kapcsolatban peren kívüli megállapodás született. Gwyneth Paltrow, Ashley Judd, Angelina Jolie: csak pár nagyobb név azok közül, akik szintén vádolják a filmproducert. Az botrány egyre csak duzzad és gyűrűzik, melynek egyik hozadéka, hogy Harvey Weinsteint menesztették saját cégéből a Weinstein Companyból, továbbá, hogy minden készülő sorozatról és filmről eltávolították a nevét, kizárták az Amerikai Filmakadémia tagjai közül, azonnali hatállyal, Emmanuel Macron pedig visszavonná a francia állam által adott legmagasabb kitüntetését Weinsteintől, aki 2012-ben vehette át a díjat a Némafilmes című, Akadémia által is jutalmazott filmmel kapcsolatban, Nicolas Sarkozy-től.

harvey weinstein zaklatás kfc reblog

Rose McGowan és Harvey Weinstein


Az ügy egyre csak gyűrűzik, a vége még kilátásban sincs, hiszen az áldozatok száma folyamatosan nő. Hollywood-ban nyílt titokként kezelték a filmproducer dolgait és furcsa szokásait, kezdve azzal, hogy egy beszámoló szerint egy pálmafa alatt nyílt maszturbációba kezdett.
Valamilyen szinten természetes megnyugtató a tudat, hogy sokan elhatárolódnak tőle, és elítélik a tetteit, másrészt nyugtalanító, hogy ha a felső szegmentben voltak, akik bizonyíthatóan tudtak a szexuális zaklatásokról, miért nem tettek ellene? Hogy lehet, hogy voltak akik megúszták, mint például az Oscar díjjal jutalmazott Casey Affleck is? Hogy lehet, hogy ennyi éven át mehetett így, következmények és szankciók nélkül? Hogy lehet az, hogy ha valaki áldozatául esik egy szexuális ragadozónak, akarata ellenére, lesznek akik az áldozatot hibáztatják? Emellett, ha ekkora felháborodást keltett maga a szexuális zaklatás ténye, és elítélendő ezen tettek sora, hogy lehet, hogy az Egyesült Államok Elnöki székében épp egy hasonló személy ül? 
Az eset mindenképp megosztja a közvélemnyét. Lindsay Lohan halványan, valaha csodás színésznő palánta, valamint Donna Karan divattervező egyenesen kiálltak Weinstein mellett, és megvédték. Lohan kifogásolta, hogy a filmproducer felesége Georgina Chapman azonnal benyújtotta a válókeresetét a botrány kirobbanásakor. Szerinte, mint jó feleség a férje mellett kellene lennie ezekben a nehéz időkben. A színésznő a videón, amiről erről beszél, rövid időn belül eltávolítatta a közösségi médiából. 
Donna Karan egy vörös szőnyeges eseményen kérdezték Weinstein-nal kapcsolatban, hogy mit gondol, Karan válaszában azt taglalta, hogy a hölgyek, nők akiket zaklatott évtizedeken keresztül a producer, lehet, hogy kérték is hogy zaklassák őket. A divattervező a kijelentését követően, hosszasan szabadkozott, elnézést kért az áldozatoktól, és mindazoktól, akiket megsértett. 

A csirke
 

Felcsaptam a google.hu-t, és talán nem meglepve tapasztaltam azt, hogy a keresési lehetőségek közül a KFC betűkombinációt leggyakrabban követő szó, nem más, mint az index. Az elmúlt héten talán kis túlzással még a csapból is ez folyt, miszerint Szabó Zoltán újságíró a KFC étteremlánc egyik üzletében fizikai erőszak áldozata lett. Az esetről videó is készült, én a Youtube-on tekintettem meg az opuszt, KFC panaszkezelés néven. Igyekszem pártatlan lenni, hisz nem is az én posztom, hogy ítélkezzem bárki felett is. Van három ember típus, aki megteszi ezt helyettem: van, aki úgy gondolja megérdemelte, van, aki az ellenkezőjét gondolja, és Puzsér Róbert. 

harvey weinstein zaklatás kfc reblog


A történet szerint, hősünk Szabó Zoltán, végigvárta a sort, kikérte az ételét, majd közölték, vele, hogy csak elvitelre lehet, ami nem felelt meg az igényeinek, így felszólították a sorból való kiállásra. Panaszát kezelvén kérte a vásárlók könyvét, amit megtagadtak tőle a KFC munkatársai, majd a manager úr sietve a problémát megoldandó egy A4-es papírt nyújtott elé. A konfliktus adott, szituáció eredménye pedig, a húzzáapicsábabazdmeg felszólítással zárult, és tettlegességgel társult. 
A videón viszont feltűnt az, hogy mennyire hiányzik a kölcsönös tisztelet, vagy megbecsültség mindkét fél részéről. Egy problémát lehet kezelni, lehet megoldani, együtt élni vele, vagy elérni azt, hogy még nagyobb probléma keletkezzen belőle. Négy kimenetelből pedig csak egy lehet érvényben, ezt pedig mi döntjük el, hogy melyiket válasszuk. A fizikai erőszak mélységesen elítélendő, bármely szituációban, lokálisan, globálisan egyaránt. Az ügy sok kérdést felvet, mind társadalmi problémákat, mind frusztrációkezelést, és egyéb pszichológiai és antropológiai téren.

A főnix

Francia tudósok sikerrel jártak, és megtalálták a diszlexia okát és gyógymódját. Okát tekintve a szem egyfajta elváltozása miatt jöhet létre, amely az agyhoz kapcsolódva tévesen közvetíti a jeleket, ezáltal okozva zavart az olvasásban és a szöveg megértésében. Gyakori probléma a d illetve a b betű olvasata, hiszen tükörképként érzékeli, két eltérő képből kell egyet alkotniuk, ami azért is nehéz, mivel nincs domináns szemük. A világon körülbelül 700 millió olvasászavarral küzdő ember él. Híres diszlexiával élő emberek például Jamie Oliver, aki egy interjú során mesélt problémájáról, és arról, hogy mekkora élmény volt nehezen, de annál boldogabban elolvasni az Éhezők viadalát. Erin Brockovich ügyvéd, környezetjogi aktivista, akinek életéről film is készült Steven Soderbergh rendezésében, Julia Roberts főszereplésével, Cher, ikon, énekesnő, színésznő, üzletasszony, aki szintén diszlexiával küzd, Tom Cruise színész, fikcionált szuperhős, Albert Einstein, zseni, elméleti fizikus, tudós; illetve Pablo Picasso festő.

harvey weinstein zaklatás kfc reblog

Erin Brokovich


Egy újabb bizonyíték arra, hogy ha problémákkal vagy betegséggel is kell küzdenünk, nem lehet kifogás semmire. Csak tőlünk függ, szomorúvá és depresszióssá tesz, vagy megtanuljuk kezelni és együtt élni vele. 

harvey weinstein zaklatás kfc reblog